2014. május 17., szombat

Kályhacsempe

Kályhacsempék készítésével kezdetben fazekasok foglalkoztak, ugyanolyan korongozási eljárással készültek mint az edények. Hozzájuk hasonlóan mázazták és égették ki, tulajdonságaikban nem különböztek tőlük. Az edényekhez hasonlóan egyes vidékeknek kialakult jellegzetes kályhacsempe stílusa is.
Jellegzetes lábazati kályhacsempék készültek a Sárközben, Harta környékén és a Nyugat-Dunántúlon.
A Balatontól északra például négyzetes, a Nyugat-Dunántúlon téglalap alakú kályhacsempék voltak a divatosak. A csempék mintázata is jellegzetes volt, népszerűek voltak a madaras, virágos, pettyezett kályhacsempék.

Később a korongozás mellett megjelentek a formában készült kályhacsempék is, kezdetben fa formákat használtak majd az agyag és gipsz minták is megjelentek. A kályhacsempe készítés és a fazekasság csak a XX. században vált el egymástól.
Megjelentek a kályhás központok, amelyek elsősorban a jó alapanyagot biztosító agyagbányák köré csoportosultak. Nagy mennyiségű kályhacsempét gyártottak az alföldi és délalföldi műhelyek, megjelentek az első kályhacsempegyárak. Az első manufaktúrák közé tartozott a jól ismert pécsi Zsolnay-gyár, a Herendi és a Hollóházi gyár.

Szentesi Cserépkályha bemutatóterem
Napjainkban is vannak kézi készítésű kályhacsempék, sőt teljesen egyedi kályhacsempéket is készítenek amelyek mindegyike különböző. Ezek természetesen igen drágák.
A nagyobb sorozatú gyártás ma gépi préseléssel vagy öntéssel készül. A préseléssel készült kályhacsempe esetében az előkészített agyag alapú nyersanyagot présformába helyezik és összepréseléssel kialakítják a csempeformát. Az öntési eljárás esetében az alapanyagot vízben feloldják és gipszformák közé öntik, a gipsz kiszívja a masszából a vizet és már kész is a kályhacsempe.
A formából kivett kályhacsempét mindkét esetben szárítják, mázazzák és kiégetik.

Mivel a kályhacsempék megvásárlása teszi ki a cserépkályha értékének legnagyobb részét és tulajdonképpen ezeket látjuk a használat során, érdemes nagy gondot fordítani a kiválasztásukra. Ám nem csak a színre és a formára kell figyelnünk, ellenőrizni kell a csempék minőségét is. A méretében pontatlan, esetleg görbe csempéket faragni kell a cserépkályha építése során, ami megnövelheti a kályha elkészülésének hosszát. Ráadásul esztétikai problémákat is okozhatnak a pontatlan, színhibás kályhacsempék.


Égetett mázas kályhacsempék a Szentesi Kályhacsempegyárban